Godard kapitány léghajója

„Mikor a nap utolsó sugarai letűnnek a budai hegyek mögött s lassan-lassan beáll a nyár-esti szürkület, a kiállítás környéke megélénkül. A villamos lángok még nem gyúltak ki, az ég világoskék boltozatán sehol semmi felhő, csak fönt a levegőben mozog egy csodálatos alkotmány, egy óriási gömb. Idelent már este van, odafent még napsugárban fürdik Godard kapitány pompás léghajója, a «ballon captif» vagy magyarul pányvás léggömb.” Vasárnapi Ujság, 1896.

Az ezredéves kiállítás egyik nagy szenzációja volt a hatalmas léghajó, melyet egy Godard kapitány nevű francia úriember fejlesztett ki. Úgynevezett kötött léghajó volt, vagyis nem lehetett vele elrepülni, precízen kidolgozott volt a felfelé és lefelé vezető útja. Az ég felé gyorsan, és puhán emelkedett, visszafelé pedig egy gőzgép csévélte le a kötelet gyorsan és pontosan.

Kalmár udvari fényképész minden felszállást megörökített, minden repülésnek egyedi száma volt, hogy a fotókból egyértelműen lehessen majd utórendendelni, valamint minden bátor utazót beírtak egy nagy könyvbe. A különleges utazás díja nem volt olcsó, de megfizethető volt, 3 Forint volt egy jegy, ami akkoriban egy könyv árának felelt meg. 1896. májusa és augusztusa között nagyjából 700 alkalommal szállt fel, míg augusztusban egy nagy vihar megtépázta a ballont. Kijavították a hibákat, és csökkentett áron felszállt még párszor.

Az első napon az újságírók szállhattak fel, ebből született ez az érzékletes leírás:

„A járó-kelő embereket hemzsegő hangyáknak vélhette az ember. Az ezredévi kiállítás épületeinek színpompáját csak innét lehet élvezni igazán. A tündérváros minden szépségét látjuk és semmit sem a hibájából. Nem tudunk betelni a bűvös látványnyal, s folyton emelkedünk fölfelé. Budapest most már olyannak tűnik föl, mint egy pompás vízfestmény. (…) A levegő fent oly tiszta, üde: az ember mohón szívja tüdejébe. Egyszersmind mélységes nyugalom uralkodik oda fent. Semmi zaj föl nem hallatszik. (…)A léggömb vendégeinek több mint fele hölgy. Tán a hölgyek bátrabbak, mint a férfiak, vagy pedig finomabb érzéküknél fogva több gyönyört találnak ebben a páratlan útazásban. Az indulás rendkívül érdekes volt nemcsak a benn ülőknek, hanem a nézőknek is. A fölszállók kényelmesen elhelyezkednek a kosárban és a kapitány egy síppal jelt ad, mire a gömb megindul fölfelé; de a benn levő észre sem veszi a fölfelé emelkedést; ellenkezőleg úgy látja, mintha a föld távolodnék a léggömbtől. Már olyan magasan járunk, mint a lipótvárosi bazilika kupolája, s még a társaságból senki a legcsekélyebb szédülésről sem panaszkodik. Bájos ifjú utitársnőink, kik szepegve léptek be a kosárba, most már merészen tekintenek alá a szédítő mélységbe. Egyszerre fönt vagyunk a levegőben. Nagyszerű látvány tárul szemünk elé. Előttünk a csodaszép világvárossá fejlődő Budapest. Épen alattunk egy sereg gyönyörű villa, a pompás, sugáregyenes Andrássy-út szép palotáival. Egyik útitársunk hamarjában föl sem ismerte, hanem élénken tudakozódott, hogy micsoda különös folyóvíz fut ott végig alattunk.  Szállunk lefelé. Észre sem vettük s már közel járunk a földhöz. Most egy kicsit inogni kezd a kosár, nyolcz izmos matróz ragadja meg a köteleket s egy pillanat múlva mozdúlatlanúl megáll az óriási gömb. Leérkeztünk.” Vasárnapi Újság, 1896

Előfordult, hogy a léghajót kicsit megreptette Godard kapitány, és távolabbi kirándulást is tettek, még a kiállítás megnyitása előtt, erről így számolt be a Budapesti Hírlap.

„Utazás a szabad léghajón. A ballonnak három utasa volt: Godard kapitány és titkára s egy vállalkozó szellemű fiatal úri nő. Miután a hölgy a mamájától és hozzátartozóitól érzékenyen elbúcsúzott, Godard kapitány megadta a jelt a homokzsákok eltávolítására és néhány másodperc múlva nyilsebességgel szállt a kis ballon a magasba. Irányát Ó-Budának vette és hétfőn reggel 11 órakor Nagy-Sáp határában (Esztergommegye) a hegyek között szálltak le és ma este 6 órakor érkeztek vissza a fővárosba a legjobb egészségben.” Budapesti Hirlap, 1896. május

 

MICSODA KALAND LEHETETT!

 

Elképzelem azt a fiatal hölgyet, hogy mekkora szabadságot élhetett át a kapitánnyal és a titkárával a felhők felett szállva.

A léghajóban eljegyzést is tartottak. Pecke Klára úszónő és vőlegénye, Várady, aki a fővárosi orfeum énekese volt, a levegőben tartották ezt a jeles ünnepet.

„Az eget nem festették be külön rózsaszínre, de azért azok, akik tegnap délelőtt Godard léghajójában fölszállottak, a poéták nyelvén szólva mégis rózsaszinü felhők közt jártak. Pecke Klára kisasszony volt az egyik utas, Várady az egyik fővárosi orfeum énekese a másik, a kik úgy kerűltek a rózsaszínű felhők közé, hogy fönn a ballon Captif kosarában tartották meg eljegyzésüket. A kosárban ülő 14 főnyi násznép vígan üritgette odafenn a pezsgös poharakat az uj pár egészségére. Már kicserélték a gyűrűket, amikor elkezdett zuhogni az eső, s a jegyeseknek le kellett szállani, hogy idelenn a földön folytassák tovább a menyországot.” írta a Budapesti hírlap 1896-ban

Ez a Pecke Klára igazi sport-amazon volt, ahogy az újságíró fogalmazott, úszómester édesapja már hat éves korában, 1881-ben elindította egy úszóversenyen a Dunában, majd férfiakat megszégyenítve ugrott be az újpesti hídról a Dunába, mikor már felnőtt úszó volt, és 1894-ben jégtánc versenyt nyert. Igazán vagány, és életvidám nőnek képzelem, akinek eljegyzése biztosan sokaknak adott beszédtémát az amúgy is izgalmasan pezsgő 1896-os májusban.

LÉGHAJÓ2