A Lánchíd és az építkezések

A Lánchidat 2021. március 17-én lezárják a gyalogosforgalom elől, és megkezdődhet annak 21. századi első felújítása. Ennek az eseménynek kapcsán néztünk utána régi újságokban a korábbi építkezéseknek, és a következőket találtuk. 

Az 1915-ös felújításról így írt a Magyar Figyelő.

„A Széchenyi Lánchíd. A békét és kultúrát szolgálja az a híd, amely kecses hajlással Pest szívéből a budai vár alá vezet. A Lánchíd, amelyet most, hogy újjáalakítva megnyitottak a forgalomnak, megteremtőjéről Széchenyi Lánchídnak neveztek el, mindig több volt egyszerű közlekedési útnál Budapest és az egész ország számára.

Széchenyi lánchídjának jelképében, a magyar szellemi újjászületésnek múlt századbeli elődeiben világnézet, politikai hitvallás és társadalmi érdek vívta meg győzelmes csatáját. Akkor még csak egymaga a Lánchíd jelentette az európaiasságot, az új kultúrát az egész országban és annak a Magyarországnak, melyet politikai históriánkban már modernnek, újnak és ifjúnak szokás nevezni, nem maradt reánk egyetlen monumentálisabb és kifejezőbb művészi emléke sem, mint éppen a Lánchíd.

A hetven esztendős Lánchíd (alapkövét 1842 augusztus 24-én tették le) lassanként ereklyévé nőtt meg mindnyájunk szemében.

De a Lánchíd is megöregedett: két esztendővel ezelőtt legrégibb — és legszebb — hidunkat elzárták a forgalomtól és megkezdték az átalakítási munkákat, mert régi teherbírása is veszedelmesen megcsökkent, nemhogy a mai nagyobb forgalom megterheléseit is még soká el tudta volna bírni. Azóta állványszerkezetek rejtették el a kíváncsiak elől és a laikusok szemében olyan vad összevisszaságot jelentő cölöpök, gerendák és lécek mögött megifjodott a Lánchíd. Ma, amikor újra megnyitották a forgalomnak, e két esztendei pihenés után erősebb és teherbíróbb. mint valaha.”

Az új Lánchíd teherpróbája. A középső nyílást 58.000 gránit-kockával terhelték meg, melyeknek súlya egyenként 17 kilogramm volt, így minden négyzetméterre 400 kilogramm terhelés jutott.  Az Uj Idők fényképe. Uj Idők, 1915 (21. évfolyam, 27-52. szám)

A II. Világháború után a helyreállítás végéhez közeledve így írt a munkákról a Dolgozók Világlapja.

„Jövőre lenne százesztendős a régi Lánchíd, amelyet a nácik Felrobbantottak, de jövőre a demokrácia jóvoltából állni fog majd az új Lánchíd. A MÁVAL, hídműhelyében most szerelik össze a Lánchíd íveit, olyan darabokra, amelvek még könnyen szállíthatók, hogy a hídrészeket a budai hídfőhöz szállítsák. Fáber Gusztáv, a MÁVAG főmérnöke, aki a híd tervezőinek munkaközösségét vezeti, büszkén mondja:

— Ilyen hídverő-brigád, mint a miénk, talán sehol sincs a világon, kivéve a Szovjetúniót 119 él- munkásunk, egy csomó aranyérmesünk van — meg azután velünk dolgozik a szakma első élmunkása, Gerő Ernő is. 4500 tonna vasat dolgozunk bele az új Lánchídba, amelynek teherbíró- képessége jóval nagyobb lesz a réginél, de ebből csak 2800 tonna az új vasalkatrész, a többit a régi Lánchíd megmaradt részeiből szedtük össze és dolgoztuk fel.

Süvít a fúró hangja, zeng a kalapács, szikrázik a hegesztők lámpája, hogy nemsokára még egy híddal több legyen, ami átkarolja a Dunát és közelebb viszi egymáshoz a vidéket és Pestet, így fog kezet egymással munkás és paraszt, egyik hidat ad a demokráciának, másik búzát hoz a falujából rajta.”

Dolgozók Világlapja, 1948 (4. évfolyam / 42. szám)